Épület nélkül vagyunk, csak a hűlt
helye van meg mindannak, ami itt volt régen. Öreg volt már, nem volt ideális,
sok feladat volt vele, nem szigetelt jól, mégis sokat jelentett nekünk. Nem
maga az épület, hanem az, amire emlékeztetett. Azokra az emberekre, akik önként
adtak hatalmas összegeket a megvásárlásra. Azokra az emberekre, akik készek
voltak idejüket, energiájukat ide szánni, hogy segítsenek. Nagyon sok embert
kiemelhetnék, mégis csak egy személyt említek most meg (bocsánat a többiektől).
Tim rákos daganattal küzdött, de túllépett rajta. Eljött ide segíteni ablakokat
beépíteni 2003-ban, valamint más munkákban is részt vett (no meg szerette a
digitális kütyüket és a Locheed Martin-nál dolgozott). Vissza akart jönni
később is, de a daganat kiújult 5 év után, áttétes lett és belehalt mindebbe.
Nem azért emlékszem rá, mert olyan nagy munkát végzett itt (nem is kicsit).
Azért, mert miközben itt volt, példát adott az önzetlenségre. Foglalkozhatott
volna önmagával, az önsajnálattal, sok minden mással, de inkább azzal
foglalkozott, hogy Isten ösztönzésére eljött ide segíteni. Don, Doug, biztosan
emlékeztek arra, mit jelentett neki mindez, de azt talán nem is tudjátok, mit
jelentett nekünk az ő ittléte. Jó lenne felsorolni emlékeket, társakat,
testvéreket, amik és akik eszünkbe jutnak az épület kapcsán…
























